Pörgés: tizes skálán legalább tizenkettő...

Megint hétfő. Jöttem a munkahelyemre pihenni. :-)

Pénteken "kiúsztunk" Fótra a kocsiért, Sógoromék levizsgáztatták. Szombaton meg Apu szülinapja volt...
MásikFelem mamája egy otthonban van, Parkinson és Alzheimer kórja van, állandó felügyeletre szorul. Bercelen van egy otthon, ami fizetős ugyan, de tök normális körülményeket biztosítanak az ilyen és hasonló mentális betegségben szenvedőknek...
Na, ezt csak azért írom le, mert sehogy sem tudtunk volna oda is menni, meg Apuékhoz is. Jön a megoldás: Anyósom elment a kocsival a Mamához, mi meg vonattal be a Nyugatiba, onnan metró, majd troli... Bende olyan boldog volt, nagyon szeret közlekedni, teljesen feldobódott.




Anyósom meg délután jött utánunk, és együtt mentünk haza...
No de addig még történt ez-az. :-)
Többek között az újságban olvastuk, hogy az Illatos úton megint nyílt nap van, sok sok kutya vár gazdára. Na, akkor menjünk el, a neten láttunk vizslát is, kisebb termetű kutyákat, tegyünk valami jót, nem kell drága pénzért pedigrés-flancos eb...

Odamentünk, hááááát. Eleve 14-ig voltak nyitva (mi 13 körül érkeztünk), és szinte az összes elvihető kutyát már örökbefogadták. Ez úgy működik, hogy amikor odakerül a kutya, 14 napig karanténban van, ezidő alatt nem vihető el.
No, mi találtunk egy kutyust, vasárnap volt elhozható, a szombati "nyitvatartásból" még fél óra volt vissza. És nem adták oda, mondták, másnap reggel 8-ra menjünk. Mondom oké, de mi Vácról jöttünk, nem olyan egyszerű... Akkor sem lehet... pedig tényleg elhoztuk volna a kutyust, de hát a bürokrácia.

Ja, és olyan sírógörcs jött rám... Egy beton, kissé ovális házat kell elképzelni, kívül körben rácsos kennelek, belül U alakban egy folyosó, ahol kb egy ember fér el középen, jobbról-balról 1x1 m-es csupa beton kennelek. És vonyítás, sikítozás, ugatás, a mancsukat dugdossák a rácson kifelé, nyúlkálnak az ember után... És hozzá a szag... Szóval nagyon gáz volt, kiakadtam, potyogtak a könnyeim... Nagyon sajnáltam őket.

Annyi volt az ott dolgozó önkéntes csajtól a reakció, hogy ha váciak vagyunk, miért nem nézzük meg a váci menhelyet is? De arra készüljek, ha itt sírok, ott zokogni fogok... Nagyszerű...

Visszamentünk hát Apuékhoz, kutya nélkül.
Ünnepeltünk, jó volt a hangulat, megint jó sokan voltunk. :-)

Másnap én főzőcskéztem, MásikFelem meg elment a telepre. Jön hazafelé, hogy talált egy kutyát. De nagyon csúnya, annyira, hogy már szép. Mondom, hát milyen? Keverék? Hát, Amerikai staffordshire (Soma is az volt) és egy tacsi (!) keveréke. Hát elképzelni nem tudtam, milyen lehet... TURBÓTACSI. :-)

Amúgy a menhelyen alapjáraton vasárnap nincs senki, csak éppen takarítottak. És Férjecském épp abba a kutyába esett bele, aki már fél éve ott van, mert mindenki megnézi, hogy milyen fura, majd mennek tovább. nem szép, na. :-) Pedig baromi kedves, aranyos, nyugodt (ivartalanított) kutya. Hát tényleg fura, mert Soma-féle (és tigriscsíkos) de a lábai hossza olyan, mintha a Somáét épp kettévágták volna: fürdőkád-lábú. Eddie-nek hívják, és rögtön hozzánk csapódott, bújt.
Lesz ami lesz, hazavittük... Úgy voltunk vele, hogy a szép (esetleg fajtiszta) vagy a helyes kölyökkutyákat inkább hazaviszik, azoknak lesz gazdájuk, de ez a szegény... Ki tudja meddig ácsingózna még gazdi után :-)



Bendével amúgy rögtön megtalálta a hangot (ez volt a szűk keresztmetszet, de úgy tűnik, nincs baj), egész délután labdáztak... :-) Utána nem győzött aludni...



Kicsit szerintem furcsállja a kutya a helyzetet, hogy családdal van, meg nincs más kutyákkal összezárva, nem igazán találja még a helyét. Járkál, kicsit izgatott, majd lefekszik, és kirobbantani sem lehet a szivacsáról. Nagyon nyugodt amúgy, nem őrültködik, mint az "elődje", sétálni is normálisan lehet vele, pedig az ereje meglenne ahhoz, hogy rángasson... :-)