Nagydolgok…A széklet visszatartása a két-három év közötti gyerekeknél viszonylag gyakran felmerülő probléma, mely a szülőnek és gyereknek egyaránt kellemetlen. A dolog azért különösen paradox, mert a széklet visszatartása egyben a legbiztosabb jele a szobatisztaságnak, hiszen a gyerek megtanulta visszatartani a székletét, és sajnos néha tökélyre is fejleszti azt, nem engedi el sem a bilibe, sem a vécébe, sem pedig a pelenkába. Ráadásul a probléma többnyire egyre súlyosabb méreteket ölt, az idő előrehaladtával a gyerek napokig, sőt akár egy hétig is képes visszatartani a kakiját. Ez nagyban bezavar a szobatisztaságra való nevelésben is, hiszen a szülő hirtelen nem tudja, mit is csináljon.
Tény, hogy a szobatisztaságot erőltetni nem szabad, de ilyen esetben is fel kell vetni a gyereknek azt a lehetőséget, hogy esetleg nem akar-e bilire, vécére ülni. Előfordulhat ugyanis, hogy egyszerűen azért tartja vissza a székletét, mert már zavarja őt a pelenkában. Az ügy azonban többnyire sajnos bonyolultabb.
Fontos szem előtt tartani, hogy a gyereknek nem szorulása van, fölösleges tehát hashajtóval tömni, hiszen ő direkt nem kakil, mert nem akar. A két típus könnyen megkülönböztethető, a szorulásos gyerek erőlködik, és próbál kakilni, aki visszatartja a székletét az pedig hirtelen megáll, amikor jön az inger, és erősen összeszorítja a záróizmait. A legtöbb szülő végül kúppal próbálja kivarázsolni a gyerekből a kakit, de sajnos ez sem jó megoldás, hiszen a kúp kellemetlen, és a gyerekben az egész kaki-dolog csak még rosszabb élménnyel párosul. Emellett a kúphoz hamar hozzászokik a szervezet, gyakorlott székletvisszatartóknak egy kis kúp egy idő után már meg sem kottyan. Ugyanez a helyzet a beöntéssel is, a gyereknek iszonyú kellemetlen, és a kiváltó okokat nem szünteti meg.
A széklet vissztartásának a legtöbb esetben lelki oka van, amelyhez aztán társulnak fizikai panaszok is. Minél tovább tartja vissza ugyanis a gyerek a kakit, annál keményebb lesz, mikor végül kijön, annál jobban fog neki tehát fájni, és legközelebb még jobban fog félni. Ezt az ördögi kört sajnos igen nehéz elkerülni. Nagyon sokat kell beszélgetni a gyerekkel arról, hogy azért fáj neki a kaki, mert sokáig benn tartja, és ha minden nap kakilna, - mint anya, apa, nagyi meg a szomszéd kutyája, - akkor nem fájna neki, hiszen anyának, apának meg a szomszéd kutyának sem fáj. Ha végül kakil, mutassuk meg neki és kérdezzük meg őt, hogy mit csináljunk vele. A legtöbb gyerek szereti és érdekesnek tartja a kakiját, van, akinek tetszik, ha bedobjuk a vécébe, és ott úszkál a kaki, de van, aki megrémül attól, hogy a kaki eltűnik. Olyan is előfordul azonban, hogy a gyerek fél a kakitól és sírni kezd, ha meglátja, ilyenkor ne mutogassuk neki, de ne is dugdossuk, kezeljük a témát közömbösen.
Előfordulhat azonban, hogy sem lelki, sem fizikai oka nincs a dolognak, hanem a gyerek egyszerűen élvezi új tudományát. Hirtelen ugyanis hatalma lett a teste felett, megtanult irányítani egy nagyon fontos dolgot, és szereti ezt gyakorolni. Ilyen esetben is fontos annak hangsúlyozása, hogy anya, apa, meg a nagyobb testvér is minden nap kakil.
Ha nagyon súlyos a helyzet, javasolt lehet egy ideig székletlazítót adni a gyereknek, - ezt beszéljük meg orvossal, - illetve reggel, éhgyomorra itassunk vele meleg pótkávét, vagy frissen facsart narancsot. Ez meghajthatja a gyereket, és a hígabb székletet esetleg már nem tudja olyan eredményesen visszatartani. Ha végül kakik a gyerek, nagyon nehéz ennek nem örülni, de nem tanácsos lelkesedni. A gyereknek azt kell érezni, hogy a széklet az nem valami különleges dolog, hanem a világ legtermészetesebb dolga, mindenki kakil és kész, és ez nem valami hatalmas teljesítmény tőle. Másrészt pont ebben a korban a gyereknek nem az az elsődleges célja, hogy boldoggá tegye a szüleit, nem azért kell tehát kakilnia, hogy anya örüljön. Jutalmazni lehet a gyereket, de ezt is nagyobb felhajtás nélkül, nem kell túlhangsúlyozni, csak mondjuk neki kakilás után, hogy jól van, most kapsz csokit, mert aki kakil, az mindig kap csokit. Motiválni ez valószínűleg nem fogja a gyereket abban, hogy elengedje féltett kakiját, de segíthet a kakiláshoz valami kellemes élményt kapcsolni. Fordítva azonban ne cselekedjünk, tehát ne vonjunk meg a gyerektől dolgokat azért, mert nem kakilt.
Bár a kétségbeesett szülőnek ez nem vigasz, a kulcs sajnos mindig a türelem. Rá kell jönni, hogyan, milyen helyzetekben hajlandó végül a gyerek kakilni. Nagyon sokat kell mozogni, és ugrálni, akár közösen ugrálni a kanapén, a mozgás megindítja az ingert, és ha belemerül a játékba a gyerek, elengedi magát, és nem arra fog koncentrálni, hogy visszatartsa a székletét.
Mese a WC-n…
Hol volt, hol nem volt, volt egy titokzatos ország. Senki nem látta, csak azok, akik most pelenkások, és most fognak majd vécébe kakilni. A vécé az egy csudálatos dolog, ott jelentkeznek Kakaországba a lakosok, és miután lehúzzák őket, egy fantasztikus utazáson vesznek részt. Mennek mennek lefelé, egyre nagyobb és nagyobb világosságba, egészen addig, amíg meg nem érkeznek Kakaországba. Ott már egy fogadóbizottság várja őket, csupa kis kakiból, afféle bogyócskákból, és alig várják, hogy egy szép nagy kaka jöjjön, mert arra várnak, hogy a Királyt megválasszák. És ha megjön a NAGY KAKA, akit majd most te fogsz ide beleengedni, akkor alig várják azt a nagy zajt, ami a lehúzással jár, mert már odalent fujják a kürtöket és várják a kakakirályt!
A Cikk az
INDEX – PORONTY fórumról származik (és egy hozzászóló meséjét csatoltam segítségül)
