első

Hát igen, úgy döntöttem, én is "bloggerkedni" fogok. (kicsit nagyképűen hangzik egy kezdőtől...)

Első próbálkozás, ki tudja, mi lesz belőle. Izgulok is egy kicsit...

Kisiskolás koromban volt már naplóm, mint minden kamaszlánynak. Nagyon izgalmas volt beleírni a nagy titkokat, aztán lezárni, belakatolni. A nagy lelkesedés persze általában tiszavirág-életű volt: két-három hét után elfogyott a lendület, a lelkesedés. A napló meg valami iskolai papírgyűjtésben landolt, vagy ki tudja már hol. Mindenesetre egy sincs meg belőlük.

Aztán egy nyári vizitúráról barátnőmmel naplót írtunk. A két túravezetőt már az előző évben "felosztottuk" magunk között, persze nem kellett egyezkedni, Neki az egyik tetszett, nekem a másik... Elhatároztuk, hogy na, majd a mostani nyáron kibontakozik a szerelem, minden onnan folytatódik, ahol egy éve (plátói szinten) abbamaradt, és ezt megörökítjük egy naplóban. Hát, a napló az megvolt, a két túravezető azonban nem egyedül érkezett, hanem "utánfutóval". A naplót azért megírtuk, naponta felváltva, ám a hangulat és a "végkifejlet" (vagy nem-fejlet) teljesen más lett.

2009-ben a sokadik érettségi találkozóra elvittem a kopott-szakadt füzetecskét, és nevetve, majdnem sírva olvastuk végig, elevenítettük fel azt a nyarat. Akkor gondoltam rá először felnőtt fejjel, hogy az emlékek olyan gyorsan kopnak, és nem is butaság lejegyezni valamilyen formában őket.

Most Kisbabát várok. Ő a második babánk, úgy gondoltam, ez egy remek alkalom, hogy erőt vegyek magamon, és írjak Neki egy naplót. Ez lesz az én ajándékom. Ha nagy lesz, végigkövetheti, hogyan is vártuk őt, mi történt abban a pár hétben.

És... hátha rákapok a naplóírásra is...